Léder László
Üdvözöllek Vándor!
70-es troli
  • Fanyar áfonya


A Beton az haver. Tudod a haverság akkoriban másképp működött, mint most...
Egy haver az haver, ha üt, ha ver. Anyámnak megmondtam, ha haver jön nyugodtan beengedheti a szobámba is, pedig ott két B42-es magnó volt darabjaira szétszedve meg egy csöves erősítő. Szóval a Beton az haver, súlylökő volt, nem fújta el könnyen a szél.
Péntek este beállitottam hozzájuk, úgy kilenc felé lehetett, anyja a megszokott riadt tekintetével rám nézett, hátha magamtól elmondok valamit, majd szó nélkül megfordult.
A Beton vigyorogva rázta a sörényét anyja mögött: tudtam hogy jössz, haver...
- Mehetünk? - kérdeztem, és bár nem volt semmi meg-beszélve, ő csak  bólintott.
- Majd gyövök - szólt félhangosan a szoba felé és mentében lekapta a kovácsoltvas fogasról a tarisznyáját és a bukóját.
Akkoriban volt egy Cetkám, a 175-ös, hatezerér vettem, de már többször átfújtam szprével, most éppen kályhaezüst szine volt rövid szpíd kormánnyal. Már lenn voltunk a mocinál akkor kérdezte csak először: hova?
- Mit ´tom én, menjünk Egerbe.
Egerben már elég késő volt mire odaértünk...
- Kéne valamit flamózni - mondta, de hát csak a Park Hotel volt a közelben nyitva amit ismertünk. Az asztalnál amikor elővettem a gyűrött görbe szinfimet, a pincér ugrott tüzet adni, szerencséjére, mert az öngyújtóm akkoriban keverékkel ment, füstölt piszkosúl. Mielött a kaját kihozták volna a pincér lecserélte a tányérokat előmelegítettre.
- Bammeg Öcsi, itt fizetünk, mint a köles, van pénzed? - rázta felém a fejét a Beton.
- Van egy kilóm, eladtam a Tati ventillátorját, úgy is csak ott rohadt a sufniban - feleltem nem nagyon meggyőzően.
- Nekem is van, vagont raktunk a Matricával.
- A Matricával? - vigyorogtam rá. A Matrica az osztály legnyanvadtabb tagja volt, egyszer az idegbeteg magyar tanárunk, a Kulunga azt találta neki mondani: pofonváglak fiam, hogy matrica leszel a falon. Azóta lett Matrica.
A szomszéd asztalnál németek ültek, elég hangosak voltak, már egy pár üveg bikavért beszoptak.
- Hallo Ungar, wills Wein trinken?*- szólt az egyik felénk. 
(*Magyar, akarsz bort inni?)
- Leüssem? - nézett békés kék szemével a Beton rám.
- Nix wixen* - feleltem vissza a németnek, amin akkorát röfögtek hogy majd felboritották az asztalt. (*Nem tudom - de úgy is lehet érteni: nem onanizálok).
- Leütöm - szögezte le a Beton és ez nála több szokott lenni, mint egy üres kijelentés.
- Hier, trink Ungar* - tett egy üveg bikavért az  asztalunkra. (*Igyál magyar)
- Fritz - nyújtotta a kezét a szőke szemüveges németesen jól öltözött.
- Tudom - feletem neki miközben nyugtatóan néztem a Betonra.
- De remélem ki is fizeti - morogta az kissé barátságosabban szinte magának.
Na, remekül vacsoráztunk, rántott sajtot fanyar áfonya-lekvárral, de a borból nem mertem sokat inni mert a zsernyákok nem szórakoznak, errefelé borvidék van.
A bort kifizette a Fritz, sőt adott még egy majdnem telit is, mi meg kiálltunk a hotel csillagos teraszára.
- Kéne húnyni egyet Öcsi, de hol? - tolta rám mint mindig a döntést.
- Pályaudvar - feleltem szinte gondolkodás nélkül.
A váróterem lengőajtaja iszonyúan nyikorgott a csendben, több helyről fel is ugráltak mindenféle alakok, azt hihették razzia van, de a bikavér hamar barátokká tette őket. A padokon nem volt már hely úgyhogy összetoltunk négy-négy széket, a tarisznyát a kezemre csavartam és úgytettem a fejem alá.
Reggel valami hangos morajra ébredtünk, egy csomó gyerek özönlött körülöttünk, valami iskolakirándulás lehetett. Kicsit félve, kicsit tisztelettel bámultak minket, a „menőket“, miközben rövidgatyás dagadt kisérőjük megpróbálta elzárni a kilátást felénk, idegesen terelgette őket a peron felé, de amint megállt hogy a szemüvegét, ami olyan volt mint a szódásüveg talpa, izzadt ingével megtörölje, azok szétszéledtek megint mint a hangyák.

Összekaptuk a motyót, a réváson megmosdottunk, ötujjas fésü, egyujjas fogkefe.
- Na avesz, még tankolni is kell - és már kinnt is álltunk a pályaudvar elötti reggeli friss napsütésben...



  • Pempö


Péntek este volt, ilyenkor minder rendes odáknál elhajlás a program. Pempö bevágta
a belvárosi sérót, a flepni és fésü a farzsebbe – Mutter, van egy kis lóvéd? – szólt be menetközben a szobába.
- Ne igyál sokat kisfiam, tudod Apád is... – de itt elakadt és az emlékezés könnyet csalt a szemébe. – Tessék – egy gyürött százast nyomott Pempö kezébe – vigyázz magadra.
- Ne rinyálj Muter, én bírom a gyűrödést. – és kifordult a konyhaajtón.
A tuja éppen elment – azistenit – morogta két hegyes sercintés között.
- Van tüzed ? – a szomszédkölyök kezében akkora dekk hogy a repülö leszáll érte.
-  Nincs – morogta Pempö - a seggén még ott a tojás de már bagzik.
- Akkor adj egy bélást – könyörgött a kölyök.
- Menj a francba. Csöpiéket nem láttad? - Pempö pipás volt az anyjára, minek kellett most fatert elöhozni. Baleset volt és kész.
- Egy ruppóért megmondom - a kölyök szemtelenül vigyorog.
- Idefigyusz hólyag - de azután meggondolta magát és a zsebébe nyúlt.
- Most mentek el a tujával, Karesz volt vele, egy kicsit koksz volt - és dzsuvás kezét elörenyújtott.
Na igen, Karesz a gróf, faterja ügyvéd volt. Csöpinek nem volt apja, ottmaradt a fronton, anyja Kareszéknál takarította az irodát amíg az ügyvéd úr le nem falcolt nyugatra, azóta a meló is ugrott. Csöpi a téren nőtt fel, a galeri vette át a nevelését. Karesznak snassz volt a térre járni, a papa  havonta küldte a lét, néha csomagot is nyugati cuccokkal, de most hogy Csöpi kibögyösödött, már Karesz sem volt annyira kényes. De Karesz nem tintázott, még pityókásan sem látta senki.
- Majd jól lerúgom a fejét a toszba, ha hozzányúl - sercintet még egyet Pempö mintegy aláhúzva gondolatait  és kihúzta kezét a zsebéből.
- Nesze, otthon lejmolj - a félmarék szotyi a kölyök kezét kitöltötte.
A tuján a legjobb idötöltés szotyizás közben a bigéket stírölni, persze nem a vén szatyrokat hanem a fiatal baba gádzsókat. Nem volt senki érdemleges csak egy buksza a szomszéd utcából, hátul ült kisírt szemekkel a sarokban.
- Mi van Sacika, dobott a Jocó? - persze a kérdés fölösleges volt, Jocó néha megkalapálta ha nem hozta a mézet rendesen de soha nem dobta volna.
- Kopj le, vagy szólok az ellenőrnek. - felelt a kis dög.
- Ha akarod, megkokizom - mondta Pempö és kiköpött egy adag szotyihéjat a lépcsőre.

Hosszú a Rákóczi téren úgy bukott be az ajtón mint akit üldöznek.
- Szeva Répás, megkergettek a lyányok? - Pempö kaján hangjában kis irígység csillogott, mindenki tudta hogy Hosszú az egy indián, mert nagy farka van.
- Razzia van a placcon, még az ultisok is letélakoltak. - és szabad kezét nyújtotta Pempö felé, de az utolsó pillanatban mellbebökte - mellpor - mondta mostmár ő is vigyorogva - Jé a Sacika szabadnapos, te loptad el?
- Vazze, adj egy slukkot - persze Pempö radarszeme meglátta a zacskóban a vodkásüveget, amit Hosszú a másik kezében szorongatott.
- Kell estére a Csajiba , inkább menjünk be a Maciba , Julika ma ott keccsöl.
Dodo úgyse enged be a Csajiba minket, Otyó úgy megszívatta hogy azóta is szimatszatyorral közlekedik. Otyó a múlt héten egy félüveg savanyúuborkát vitt a kezében mintha aranyhalak lettek volna, mikor Dodó, a Csaji ajtónálló gorillája a bejáratnál megállította.
- Mi van benne, alkohol? - kérdezte és nagyon rafkónak érezte magát.
- Koviubi apuskám, házi, a nagyikám csinálta, passzol a virslihez. - Otyó szelidszőke lányos haja egyik szemébe csüngött, eltakarva azt, amelyik csillogott a visszafojtott röhögéstől.
- Add ide - lépett Dodó felsöbbségesen közelebb.
- De nehogy belenyúlj! - mondta mostmár félmagas hangon Otyi, nem lehett tudni, a sírás vagy a nevetés határán parérozik.
Dodó keze egy pillanatra megállt, mintha egy csöppnyi értelem is villant volna hideg szemében, de egéragya megnyugtatta: nehogy most berinyálj egy pár ilyen suhanctól...
- Jó kis házi koviubi, hogy ezeknek mi nem jut az eszükbe - morogta magának. Letekerte az üveg tetejét és kajakra beszippantotta hatalmas cserpákjával a nagyi uborkásüvegének illatát.
Ekkor már mindenki a robbanás határán volt, de ezt Dodó csak homályosan érzékelte.
Az üvegben a koviubi szalmiákszeszben úszkált és ettöl orra-szeme-szája eltorzult, kozmikus pofákat vágott, amin nemhogy röhögni, hanem visítani, vonyítani kellett mindenkinek...
- Á, ma Pista bá a csősz, majd a réváson benyomjuk. - ezzel Hoszzú megindult a tujalépcsőn lefelé, majdnem le is perecelt - na avesz!

Harsogó jókedvvel nyitottak be Mackóba. Juli valóban dolgozott - ma biztos jól lesz megmérve a maláta - a pult mögül pillantott rájuk azzal az álmodozó nagybarna szemével, mint aki azt latolgatja, melyiket válassza kettejük közül.
- Pussz Julis, hova kéred? - nyitott Hosszú és lábaközé fogta a zacskós üveget, kezeivel pedig körkörös mozgást csinált Julis didkói felé, mint amikor valaki villanykörtét akarna kicsavarni.
- Hülye - válaszolt Julis nemes egyszerüséggel.
- Csumi, rá se bajsz, már félig mák, Csöpit nem láttad? - Pempönek mindig is kóser stilusa volt.
Julis szeme pillanatra megült a Pempö nyakán lévö szíváson majd pohármosás közben a sarok felé intett. A "szeparéban" ott ült Karesz olyan közel Csöpihez hogy azt szinte az ablaküvegnek nyomta.
Pempöben emelkedni kezdett a pumpa, ez jól látható volt rajta mert halálfejes nehéz gyűrűjét kezdte forgatni a középsö ujján.
- Vazze, a csirkét meg ott felejtettük a tuján - bukott át egy széken tapintatlanul Hosszú, aki nem értette meg a helyzet vadnyugati hangulatát.
- Dobok egy rundát - próbálkozott Karesz ijedten, Pempövel nem tanácsos kikezdeni, mert nagyon gyors, egyszer egy pofonlekeverés folyamatában felborított egy üveg sört, de utánna még elkapta mielött leesett volna az asztalról.
- Viselkedj Karika mert belelépek a szádba - figyelmeztette Pempö gyűrűtekergetés közben - de a rundát azért nem kummantod el - mondta mostmár középnyomatékkal.
Karesz megadóan odábbhúzódott egy araszt, csak Csöpi nem tudta most megsértődjön hogy őt meg sem kérdezték, vagy örüljön hogy lekaparták róla ezt a nyálas Kareszt.

- Ezt kapd el, ne a náthát - a söröskupak pontosan Csöpi ruhakivágásába esett. Ez csak Pempö lehetett, ö nagyon király volt snúrozásban.
- Hülye - mondta mostmár megbékéltebben Csöpi és kígyómozdulatokat tett hogy a söröskupak lejjebcsússzon.
- De egyszinten vagytok - morogta Pempö miközben a pult felé pislantott ahol Julis gyorsan elkapta a szemét róla.
- Menjünk a Viába  - csuklott fel merev nézéséből Hosszú.
- Ahhoz kevesen vagyunk - próbálkozott a helyzeten enyhíteni Karesz - ott vannak a zuglóiak.
- Te csak ne szipózz bele a nagyok dógába - úgy látszik Hosszúnak jót tett a vadász mert éledezőben volt.
Csöpi nem bírta tovább, felállt és és macskaszerüen domborított egyet majd behúzta a hasát. Hosszú a lapát füleihez tette a kezét mint aki várja a söröskupak csörrenését a kövezeten.
- Fennakadt... kivegyem? - vigyorgott Hosszú.
- Engedj ki - szólt Karesz felé Csöpi, de meg sem várta hogy megmoccanjon, csak úgy átmászott rajta hogy közben kivillant a rózsaszín bugyija.
Karesz úgy meglepődött hogy szinta lemerevedett mint a kanál, szivesen odanyúlt volna egy pacsi erejéig, de magán érezte Pempö lehelletét.
- Hogy miből lesz a cserebogár! - Hosszú már teljesen ott volt meginnt a cselekményben.



  • Öcsi bácsi, adjak tüzet?


-Öcsi bácsi, adjak tüzet? - a hangra felriadtam, zsibbadt balkaromat kissé odébbhúztam.
Ki ez a fiú? Hasonlít a kissebbik Pásztor-gyerekre. De annak is már több mint 30 éve lehet talán. Az apjával együtt akartunk NDK-ba menni. Én nem mentem egy lány miatt, nevére már nem emlékszek. Amikor elöször hazajött a púpos Trophy-val, még irigyeltük is egy kicsit, de aztán megláttuk a feleségét, német...
Kezemre a kialudt cigaretta nikotint festett. A keritésbe kapaszkodva sikerült felállnom, de a rácsot még nem engedtem el.
-Haggyad fiam, inkább hozzál egy fröccsöt, de az Edithez menj, ezek az újak nekem nem szivesen adnak.
A kerthelységben fehér műanyagszékek, asztalok. A gyerek jön vissza, de nincs semmi nála.
-A főnök úr hozza - és szemében mintha érdeklődés villanna.
A főnök úr jött is, öltönye elütött a kopott bőrdzsekimtől, homlokán izzadságcseppek. Sok lehet a munka, a teke is megy.
-Kösz Fecó - nyúltam a pohár felé, de ő két lépéssel elöttem megállt.
A Fecóval sokat tribliztünk gyerekkoromban együtt az utcán, ott lakott pár házzal odébb, hétvégeken este pedig mentünk a Sipos lányokat kukkolni ahogy fürdenek. Szépen sorban mind az öt lefürdött, a legvégén az anyjuk. Az óvoda melletti magas kőkeritésről éppen be lehetett a fürdőszobájukba látni.
Editék is ott laktak a közelünkben, apja rendőr volt, BM-es, egyszer átszaladt hozzánk csak úgy szolgálatilag  hozzánk a fater útlevelét elvenni, mert politikailag megbízhatatlannak lett minősitve. De az idő aztán lassan mindent elmos.

-Menj be a retyóra Öcsi, szedd össze magad - a teli poharat meg letette az egyik fehér asztalra.
Ezek azok a pillanatok az életben, amikor mélyen vagy, de kell legyen erőd kiegyenesedni. A Zotyó az nem bírt felállni, elsüllyedt a mélyre, azután a gyomra elvitte. Felesége lelépett, a két lánya meg ott maradt. Egyre csúszott a lejtőn, taxizott, mikor a jogsija is ráment már csak feketézett, dolgozni nem bírt sokat. Végül liftkezelő volt valahol, de onnan is kirúgták. A Balatonnál, amikor egy nyáron meghívtam őket, már kész volt teljesen. Kora reggel kiszökött a házból a közeli csehóba egy kis olcsó borra, mire mi
felébredtünk, ö már félig mák volt. Igy bódúlta végig az egész napot a strandon is, meg mindenhol. A lányok, tehetségesek, helyesek, nagyon szégyellték az apjukat.
Az utolsó nap levittem őket az állomásra, a papa nem tudta megvenni a saját jegyét még Velencéig sem, pedig a lányok a sajátjukat a zsebpénzükből kifizették. A kissebbik síva fakadt, a nagyobbnak is üveges lett a szeme. Kifizettem a jegyet és
nagyon sajnáltam őket, pedig tudtam, hogy nem ezt akarják.

A retyó tiszta, vizes ujjammal beletúrok a hajamba, a tükörbe viszont nem szivesen nézek, bár csapzott szakállam sokat eltakar, de az arcom balfele nem mozog rendesen a szélütés óta. Emelt homlokkal lépek ki a játékautomatazaj mögül a kerthelységbe. A kölyök ott őrzi az asztalnál a poharat, rendes gyerek. A bor olyan savanyú, hogy a fülem is kitisztult tőle, de mindjárt egy lépcsővel feljebb éreztem magamat.
A kölyök koszos kezéből pénzt tett az asztalra:
-A Feri bácsi azt üzente, ezt ő fizeti.
A pénzt nem vettem el, felálltam, lassú de egyre határozottabb léptekkel elindultam a Kiserdő irányába. Az iskolánál nagy csoport gyerek zsivajgott, kirándulásról jöhettek vissza, rövidgatyás dagadt kisérőjük vastag szemüvegét törölgetve elgondolkozva nézett rám...

..


Föoldalmagányos Szentestebocsánat - utólagéjjeli lovasegykezesekkörmadarak70-es trolifogcsikorgatásokKátiZeneFoto