Léder László
Üdvözöllek Vándor!
fogcsikorgatások

  • elsö fogcsikorgatás


Nem tudtam hogy ébrek vagy álmok.
Ketten bejöttek olasz bőrkötésben, ami kabát is lehetett.
A tábla alatt fehér kutya ott feküdt mint valami irreális spongya.
A táblára színes krétával az volt írva: Á C I Ó.
Ők letörülték, mellette a sárga tengeralattjárót és a sok virágot is.
Én valahol hátul, az osztályban egyedülmaradottan, halkan megkérdeztem,
hogy nem-e valami visszanemhozhatót tettek.
- Sírási hiba - felelték, de nézésüket titkolták.
- Talán nem lesz többet – akadoztam bizonyára.
Azután elmentek ahogy jöttek, az osztályajtót félig nyitvahagyva.
A folyosóról nem hallatszott némi zsivaj sem.
A súlyos gravitációban lelassultak a lábaim, a táblához vonszoltam elöre.
A kutya vinnyogni kezdett, mert vizelnie kellett.
Megsimogattam: a kezemen fehér krétapor. Akkor mindent megértettem.
Mert nekem is kellett.



  • karácsonyi fütyüling


Elhatároztam, hogy karácsonyra egy fütyülinget veszek magamnak ajándékba.
Az ABC-ben az eladónő rámmeredt mintha élő halat említettem volna és mutatóujját kimeresztette abba az irányba,
ahol a következő kolleginát találni vélte.
Ő már egy bálnaszem-tükörből figyelte mozgásomat, úgyhogy nem értem meglepetésül.
- Szóval Önnek kell? - szerezte vissza a lélekjelenlétét, de semmi nyugtatót nem éreztem hangjában.
- Füty...
- Tudom - vágott közém kissé élcesebben, mire én is kapcosabb lettem.
- Nincs miért... - próbáltam békíteni a helyzetet.
- Nem izgatom... maga csak törődjön... - beszélt hozzám monoton, miközben gépies főkötőjét babrálta.
- Feküdjön le! - hideg kék szemében parancs ridegzett.
- Magával? - lepett meg a gondolat, de nem jutott tovább.
- Nem fog fájni - felelte, semmit sem adva a cirkuszra, amit eljátszani szerettem volna.
Valami nikkelezett kampóval a nadrágszíjamat kezdte bogozni miközben terpeszülésben a csípőmre ült.
Kezdtem valóban kellemetlenül érezni magamat és nem ritkán szabadkoztam.
A kampó szeszélyes köröket írt a köldökpiersingem felett, ami miatt már a szabályos feladáson kezdtem gondolkozni,
de mint örök játékos, legalább egy remit ki akartam hozni.
- Van zakószínben is? - dugtam utolsó adumat a kialakult társalgás küllői közé.  
És bingó, ez nyerő volt, mert hirtelen rámfagyott a mosolya.
- Nincs, azt rendelni kell - felelt helyette egy orvosszakállas férfihang mögüllem, akit eddig még nem volt szerencsém ignorálni.
- De a kirakatban... - mentegettem szerényen az előzményeket.
- Az odavaló - szögezte le fordultában a szakáll mindentnemtűrő hangon.
- Szeretném még megkérdezni - de hirtelen elfogyott körülöttem az érdeklődés  és ismét ott álltam az egyre jobban szemlélődő vásárlók zuhatagában.
- A kellemes küllemeket - emeltem volna szégyenemben nyúlkalapomat, ami persze ottmaradt valahol, de mindegy, úgysem felelt senki...



  • A fogásznál


Úgy éreztem, egy ideje vajmi nincsen rendben a közérzetrendszeremmel.
A külsőségeket azonban mások elött továbbra is fenntartani lehetetlen ez az állapot. Sejtéseimet beigazolódni látszott legutóbbi
fogorvosi látogatásom alkalmával. Felvettem távoli nagybátyámtól örökölt férfiöltönyt hogy ugyan ne tűnjek ki a várakozók tömegéből
és főképp hogy ne kerüljek valamiféle különlegyes elbánásmódba.
A bejárati nővér fehér köppenyét tisztogatta rizsporral a vérfoltoktól és szőrös lábai voltak mint egy póknak, de a váróterem békásan zajlott le.
- Fáradjon tele – intett a fityulás sugárzóan röntgenablak vastag üvegén keresztül.
Miután párásan előadtam panaszomat, a fogász úgy megvizsgált hogy egy szaktechnikus tekintély véleményét is kikérve magának,
végül széttárta mindkét karját:
- Uram, szánalmas, de az Ön szájában nincs gyógyítani való.
- De hiszen nem tudok nevetni, a puszta mosolygás is nehezemre esik!
- Forduljon a korhoz uram, koros kórbetegség - választott kétértelmüen a doki.
 -És énekeljen sokat – folytatta - mert különben csökkeni fog az életérzés-nívója.
- A triplaszaltó kutyafáját, értse már meg, ez itt vágóhíd, nem szeráj - és kitetett az ajtó elé.
- A csengőben áram van, ne kilincseljen többet! – jótanácsolta még.
- Csak meg ne bánja reggelig! – fenyegettem hüvelykujjamat szopogatva.
De reggel elöbb lett mint gondoltam. A csengőt megnyomtam.



  • Vegetator


A munkából hazaérve, éppen csak lemosva magamról az út porát, a konyha felől iszonyú csörömpölés ütötte meg a fülemet.
Befordultam a konyhába, ahol egy izmos meztelen de sajnos hímnemű egyed állt az elektromos kávédarálómmal a kezében.
Na, a ma esti jóleső egyedüllétemnek is vége - gondoltam végig csüggedten csöpögő kézzel, mivel a kéztörlőmet a derekára csavarta.
- Vegetator a nevem - mondta két tüsszentés között, - van egy zsepid?
Előkaptam a farzsebemből egy Tempo-t, miközben az egyik szeme fókuszosan követte a kezem pályáját.
- Éhes vagy? - kérdeztem, mert a másik szeme a sarkából a tegnapelött felbontott tavaszi vagdalt konzerv megbarnult maradványait mustrálgatta.
- Energiára van szükségem - mondta kifogástalan alföldi kiejtésben és a konzervdoboz tartalmát (valószinűleg analízis céljából) egy titokzatos szúrólánggal gyújtogatta. Kifejezetten Humprey Bogart-ra hasonlított így profilból, kicsit irigyeltem is őt érte.
A füstből kettőt szippantott, majd egy nemtetsző mozdulattal kidobta a nyitott ablakon.
- Nem talált - jegyeztem meg mellékesen, mivel senki sem szitkozódott odakinnt.
- Ez az első fellépésed? - tudakoztam tovább a kávékészítés macerája közben.
Tüsszentése talán beleegyezés is lehetett, de én a forró kávéra koncentráltam, na ez méregerősre sikerült.
- Energiára van szükségem - mondta most palóc kiejtésben, gondolhatván hogy az előzőt nem értettem.
- Tessék - nyújtottam a gőzölgő kávét felé - idd meg, ez jót tesz másnaposság ellen.
- Dikk mán he! No kapito? A francba. - szólalt meg ismét. Most nem keltett intelligens benyomást.
Kezébe nyomtam a kávét és a skótmintás terítőt egy mozdulattal lerántottam az asztalról, szerencsére nem volt semmi rajta.
- Nesze, ebben jól fogsz mutatni - dobtam felé. Arcizma se rendült amíg magaköré tekerte.
- Vegetator a nevem. Energiára van szükségem. - mondta mostmár fáradtelem hangon.
- Merülésed van, mér nem ezzel kezdted? - indultam a hálószoba felé, ahol a vibrátortöltőt tudtam.
- Csak semmi trix! - mozdult még intőn felém.
- Azt nem x-el írják - morogtam magam elé, hát ennek semmi se jó?
A nappaliban lefektettem a diványra és magára hagytam. Ő valami csillagközi dalt dúdolt halkan. Én addig visszamentem a konyhába
és kihegyeztem az összes színesceruzámat. Elhatároztam hogy ebből színes történetet fogok kerekíteni. Egy idő után ismét furcsa zaj,
most a nappaliból hallatszott, majd sötét lett.
- Jézus Mária, a perzsaszőnyeg! - rohantam be égő gyertyával a kezemben, de csak a töltő volt, amit konektorral együtt húzott ki a falból.
- Borbála, Belami, Nightclub - szótagolta. Nem egy beszédes gyártmány, állapítottam meg.
- Tele vagy? - de ez neki olyasmiként hatott, mindha csak azt kérdeztem volna: Indulhatunk?
Az ajtó maradványait majd holnap a házmester rendbehozza. A lépcsö nem nyikorgott míg lefelé mentünk, csak nem végre kicserélték?
Az utcán többen előre köszöntek nekünk a bonyodalmak elkerülése végett.
- Úgy látszik megint polgármesterválasztás lesz - morfondíroztam hangosan magamban.
Ahogy a külsőbb kerületek felé értünk, az ég is mintha alacsonyabbnak tűnt volna. Egy keskeny utcában, ahol már nem fértünk ketten
egymás mellett, egy ajtó állta utunkat.

„Belami Nighclub“ állt a lepattogzott zománctáblán, „Fegyveres testületek tagjainak tilos a belépés“. A hideg borzongatott a hátam közepéig. Elszántan félreléptem, éppen jókor mert egy józant dobtak ki az ajtón.
A bejáratnál két néger grizzlymedve alaposan átvizsgált mindkettőnket. Ezeddig nem is tűnt fel, hogy a Vegetator nemi szerve telefonkagyló nagyságú. A helységben tömör sötét plüssszag volt. A zöldszemű mélyhangú énekesnőt Liánnak hívták és az asztalon táncolt.

- Borbálát kérem - szólított le egy babaruhás pincérnőt Vegetator.
- Nekem is egyet, meg sósmogyorót - mondtam és tetetett unalommal az énekesnő ruhakivágását figyeltem.
- Csak egyet hozhatok, a második most készül - törölt egyet automatikusan az asztalon a baba.
- Nem baj, akkor hozza csak a mogyorómat - feleltem kedvetlenül, mert az énekesnőt eltakarta egy nagydarab lihegő kövér pasi.
- Mit keresünk mi tulajdonképpen itt, Vegi? - éledtem fel a sósmogyorótól, aminek enyhe keserűmandula szaga volt. Cián! - villant át az agyamon és megkínáltam vele a pincérnőt.
- Ne törődj vele, megmentjük a jövő múltját - tolta fel homlokára tükrös szemüvegét Vegetator és állított a szeme fókuszán.
A pincérnő nyolc lépés után felbukott és körkörös fuldokló mozdulatokat tett.Nem volt sikere, úgyhogy ismét felállt és leporolta magát.

Borbálát egy malomkerék nagyságú tálcán szervírozta a két néger. Bal kezében pezsgősüveg, a fején fátyol, amúgy meztelen volt.
- Van tüzed? - kérdezte miközben hosszú szivarkát tartott kifogástalan jólneveltséggel a lábujjai közt.
- Vegi fizet - válaszoltam óvatosan, de azért közelebb toltam a pezsgőspoharamat.
Ismét megborzongtam, most a felismeréstől. De hisz ez a nő... már szerepelt valamelyik írásomban.
Hátulsó homályos asztalnál morgolódás hallatszott, minek engednek be robotokat ilyen helyre satöbbi.
Lián abbahagyta az éneklést és leszállt az asztalról hogy közben kivillant a bugyija.
- Asztalra vissza, baby! - kapta el Vegi még időben, mert többen is meg akarták ragadni az alkalmat.
Kinntről rendőrkocsi szirénája hallatszott. Megtévesztően hasonlított a játékautomaták hangjára, csak olyan iskolázott fül tudta megkülönböztetni mint az enyém.
- Van nálad személyi, Vegi? - de ő nem felelt, kissé idegesnek látszott, hirtelen a hónaalá kapta Borbálát és elindult a konyha felé. A szakács egy csúnya öreg kínai volt  és a konyhabárddal a kezében pantominozott. Vegetator futtában leszerelte őt és a faliszekrényeket is majd az ablakon keresztül távoztunk.

Távol a város zajától egy elhagyott benzinkútnál szálltunk meg. A tulajdonos különösen nézett ránk.
- Szabad a csomagjaikat - kérdezte, de hamar elhallgatott mikor Vegi is kiszállt a lopott rendőrautóból.

Na, hosszú és unalmas menekülés után végre ismét otthon! Tudtam nem leszünk sokáig biztonságban. Borbála mellémfeküdt és dorombolt,
Vegi hosszasan mesélt valami fantasztikus történetet a robotok hatalmáról és mindenféle globális pusztításokról, engem untatott és lassan szunnyadni kezdtem Borbálával a jobbkezemben, még félálomban mondtam neki hogy bizonyára mindnyájan robotok vagyunk.

A telefon kitartó csörgése ébresztett, iszonyúan tolakodó volt. Nehéz fejjel az ablakhoz tapogatództam.
A beszűrődő fény első pillanatban természetesnek látszott, a konyhaasztalon az üres üveg Jack Daniels és némi papírlapok.
Tudtam hogy azonnal indulnom kell, különben elkésem a munkából.
- Méghogy nem vagyunk robotok - morfondíroztam és megtöröltem izzadt kezemet az asztalterítőben.
Enyhe mandulaszaga volt...

..


Föoldalmagányos Szentestebocsánat - utólagéjjeli lovasegykezesekkörmadarak70-es trolifogcsikorgatásokKátiZeneFoto